- De apa!- törtek elő a könnyeim, ma már sokadszorra.- Én..én..MIÉRT?!- tört elő belőlem a zokogás.- Hogy teheted ezt velem?- és egy gyors sarkon fordulással felfutottam az emeletre.

Ma volt az utolsó tanítási napom, és nem elég, hogy a pasim megcsalt a legjobb barátnőmmel, és a barátaim hazudtak nekem, apa azzal a hírrel fogad, hogy nem megyünk nyaralni, ahogy minden évben, mert ő az EGÉSZ nyári szünetet Kaliforniában tölti és nekem is el kell utaznom, de nem vele, hanem a nővéréhez, akit évek óta nem láttam. Bónusz, hogy van két gyereke is, akiket utálok. De kezdjük az elejéről.

Éjszaka nem tudtam aludni, ezért jóval az ébresztőórám csörgése előtt fenn voltam.- Ma van az utolsó tanítási nap. Gondoltam, és forró vizet engedtem magamra zuhanyzás közben.- Holnap indulunk. Jutott eszembe a következő gondolat. Talán ezért nem tudtam aludni. Mindig is imádtam a családi nyaralásokat, és bár anyu már nincs köztünk, ez nem változott meg. Apuval minden nyáron elutazunk valahova együtt. Idén Görögországba készültünk. Sokan irigykednek rám, de én örülök neki, hogy apunak ilyen jól megy a munka. Ám a hiedelmekkel ellentétben nem vagyunk gazdagok. Csak jól megy, ezért egész évben tudunk spórolni egy ilyen nyaralásra. Tavaly Londonban voltunk. Mondanom sem kell, hogy mennyire imádtam. A sok eső ellenére, egy gyönyörűen szép hely.

Miután kiléptem a zuhany alól, magamra tekertem egy törölközőt és visszamentem a szobámba felöltözni. A kedvenc I<3Friends-es pólóm vettem fel -ironikus-. Majd sminkeltem és reggeliztem. 7:20 volt. Sophie ilyenkor szokott érkezni, ezért bepakoltam és kimentem a ház elé megvárni. Késett. Sosem szokott késni, a legjobb barátnőm túl pontos mindig. Emlékszem, egyszer késett, mert a busz amin utazott karambolozott, és a rendőrök nem engedték el a helyszínről. Három héten keresztül inkább biciklivel járt, nehogy még egyszer ilyen történjen. Aztán belátta, hogy a busz azért mégis jobb. Fél nyolckor kénytelen voltam elindulni nélküle. Hiába hívtam, nem vette fel. Bezzeg én egyszer nyomtam ki -akkor is véletlenül-, és két órán keresztül szidott, hogy hogy tehettem. Na mindegy.

Mikor beértem a suliba, furcsa érzésem támadt. Nem elég Sophie reggeli akciója, de mikor bejöttem egyetlen barátomat sem láttam az udvaron. Sőt az aulában sem, de még a büfében se volt senki. Kezdett rossz érzésem lenni.

Ordibálásra léptem be az osztályterembe. Sophie és Luke álltak egymással szemben, és veszekedtek. „De én szeretlek!”

- Mi folyik itt?!- kérdeztem az ajtóban állva, leesett állal, a legutóbbi mondat után. „De én szeretlek.” Mondta Luke a legjobb barátnőmnek. Nem nekem, a barátnőjének. Sophie-nak mondta, nem nekem.

- Azt kérdeztem MI FOLYIK ITT!???- majdnem kitört belőlem a hisztéria, de mikor megláttam az osztályterem végében álló barátaim sajnálkozó, vagy épp szánakozó pillantásait észbe kaptam.- Várom a magyarázatot!- vettem hirtelen ilyesztően higgadtra a hangom. Minden összeállt.- Luke?- néztem rá a barátomra.

- Figyelj Sarah, én...- kezdett volna a mentő beszédébe Sophie.

- Nem érdekelsz.- nem hagytam, hogy befejezze, eleget tett.- Szóval?- néztem ismét Luke-ra.

- De Sarah, hallgass meg!- könyörgött a barátnőm.

- Luke-ot kérdeztem!- de Luke nem szólalt meg. A földet bámulta, rám sem nézett.- Mióta?- kérdeztem rá inkább, mert tudtam, magától nem mondja el.

- Sarah...- találta meg a hangját végre.

- Mióta!?- ismételtem a kérdésem. A táskám ledobtam a padom mellé, és leültem a helyemre, háttal mindenkinek.

- Két hónapja.- bökte ki végül.

- Ti mind -itt nagy levegőt vettem, hogy erős maradjon a hangom valamennyire-, ti mind hazudtok nekem, már két hónapja.?- ez biztos valami vicc. Ez nem lehet valóság. Nem. Ez lehetetlen. Ennyire vak nem lehetek.

- Sarah..- mondták többen egyszerre.

- Végeztem veletek!- és ez volt a végszó, mert bejött a tanár és elkezdődött a tanítás. Rövid volt ugyan, de senkinek sem kívánnám ezt az érzést, ami ezután tört rám. Sírni kezdtem. Fájt. Elárultak. Mind. Utáltam magam amiért nem vettem észre az árulkodó jeleket. Túl jóban voltak és túl sokszor súgtak össze... De én nem gyanakodtam... Én idióta. Az órákon senkinek sem hagytam, hogy mellém üljön, szünetekben pedig a mosdóban sírtam. A nap végére már senki sem keresett. Tudták, hogy fölösleges lenne. Egyedül indultam haza. Végig a mai napon, főleg, vagy inkább csak a reggelen járt az agyam. Legalább már nem sírtam. -Nevetséges és naiv vagyok. Ezt eddig is tudtam. Na, de ennyire. Erre senki sem számít! Nekem eszembe se jutott soha semmi ilyesmi...

Mikor hazaértem apu még nem volt otthon. Legalábbis ezt hittem, mert ilyenkor sosincs még itthon. Meg is lepődtem rendesen, mikor a konyhaasztalnál találtam újságolvasás közben. Megint rossz érzésem támadt. Sosincs itthon ilyenkor! -Biztos a holnapi utazás miatt jött haza korábban. Ezzel nyugtattam magam.

- Beszélnünk kell.- mondta komolyan, és letette az újságot.

- Nyugi apa, nemsokára kész a pakolás.- kezdtem bele, és leültem a mellette lévő székre-. Már alig van pár cuccom amit el kell tennem.- folytattam- A nyolcórásival megyünk ugye? Szerinted elég meleg lesz a virágos ruhámhoz, vagy vegyek farmert?- bombáztam sorba a kérdéseimmel, és folytattam is volna, de közbevágott:

- Te sírtál?- fürkészte az arcom.

- Csak egy keveset -hazudtam-, nem akarok róla beszélni

.- Jól van.- hagyta rám.

- Miről akartál beszélni?- tértem vissza az eredeti témához, mielőtt kínossá válna az előző utáni csend.- Ha szeretnéd akkor inkább farmert veszek, majd átveszem a ruhát a repülőn...

- Pont erről...- nézett rám szomorúan.- Nem utazunk el holnap. Nemlehet.

- Miért nem?- kérdeztem halkan.

- Kaliforniába kell mennem.

- És utána megyünk? Meddig maradsz?

- Egész nyárra, talán tovább. -

- Akkor Kaliforniában nyaralunk?- próbáltam a legjobbra gondolni.

- Nem. Csak én megyek Kaliforniába.- nézett a szemembe végre.

- És.. és én?

- Emlékszel a nővéremre?- hát persze, hogy emlékszem az anyapótlékot játszó idegesítően szerető nőre a két idióta gyerekével... A lánya úgy eltette a fésűm, azóta sincs meg.

- Azt hiszem.- tettem a hülyét.

- Hozzájuk költözöl a nyárra

.- Hogy mi? Ezt te sem gondoltad komolyan. Tíz éve nem is láttam őket. Előtte se beszéltünk. Ez viccnek is rossz apa.- nevettem kínomban.

- Ez nem vicc Sarah! Nincs más választásom, sajnálom. Mész és kész.

És itt jön az a rész amit leírtam az elején. Megviselten feküdtem le, sírva és éhesen, mivel a vacsorát és az ebédet is kihagytam. Ez nem az én napom volt. Sőt, talán ez életem legrosszabb napja.